Április elején, a - Lovasi András nevével fémjelzett - Megadó Kiadó gondozásában jelenik meg a Kaukázus új lemeze, melynek kapcsán a zenekar országos lemezbemutató turnéra indul. A lemez különlegessége, hogy ez a zenekar első stúdióalbuma. Az élőben felvett dalok döntő többsége új, de a korábban kizárólag az interneten publikált, ám mára már klasszikusnak nevezhető, régi dalok is szerepelnek rajta: így a Lángos tejföl vagy a Teszkó.
„A Kaukázus áprilisban megjelenő új lemezanyagában párhuzamba állítja az ember ökológiai térfoglalását személyes, mikro-környezeti létezésével." - nyilatkozta első stúdióalbumukról a zenekar frontembere, Kardos-Horváth János. A zeneileg tudatosan minimalista szerkesztésű lemezben, délszláv, finn és magyar népzenei elemek szerepelnek, ezeket a Zuboly együttesben is dolgozó Ágoston Béla fúvós rögzítette a felvételeken. A hangversenytermek elemi erejű, monumentális zongoraszólamai Dióssy D. Ákos (Európa Kiadó, Kispál és a Borz) zenei hozzáértését bizonyítják. A Kaukázus zenekar új lemezének szakrális jellege és kompromisszum-mentes hangzása egyértelműen bizonyítja hogy a Kaukázus ma már nem csak egy ígéretes tehetség, hanem profi produkcióvá érett, a tagok részéről tudatos életútválasztás.
A Kaukázust 2003-ben alapította meg frontembere, Kardos-Horváth János és basszusgitárosa, Fűrész Gábor. A Tatabányáról indult alternatív rock zenekar székhelye azóta átkerült Budapestre, de a fővároson kívül folyamatosan koncertezik az ország nagyobb klubjaiban, koncerthelyein, fesztiváljain. Eredeti elképzelésüket a kezdetek óta próbálják tartani: minden zenéjük szabadon letölthető és terjeszthető a zenekar honlapjáról. A dalszövegek hol zavarba ejtően nyílegyenes, hol pedig sokszoros iróniával csavart üzenetei az egykori magyar beat zenekarok jegyeit hordozzák. A zenekar modern úton terjed, az interneten keresztül építette ki törzsközönségét, mely egyfajta Kreatív Civil Közösséggé nőtte ki magát.
A Kardos-Horváth János (ének, gitár), Császári Gergely (gitár), Fűrész Gábor (basszusgitár), Fodor Máriusz (billentyű) és Toldi Miklós (dob) alkotta formáció április 29-én lép fel Szegeden, a JATE Klubban.
|
Cikkek
|
|
| Legfrissebb | Népszerű |
| Legújabb | Vitatott |
|
Hozzászólások |
|