Nem is tudom, hogy mit kell értelmezni, vagy egyáltalán miért kell értelmezni. Ránkkényszerített szigorú rendben és fegyelemben élünk. Ez pedig nem irányíthatja, csak rendszerezi a gondolatokat. Avagy nem is kell ennek olyan szigorúnak lenni, inkább tudatosnak, hogy a tudatalatti megremegjen végre. Bár ahogyan vagyunk mi itt nap, mint nap, érzések nélkül egyik helyről a másikra csattanva. Szinte már csak a fájdalomra eszmélve, nehéz elvonatkoztatni és érzéseket lelni. Nehéz elvonatkoztatni erre a pár napra, a Thealter Fesztivál idejére, s kinyitni agyunkat, érzékszerveinket. Bár úgy tűnik ez csak kezdetben nehéz, a végére egészen bele lehet jönni. S végéhez ért a fesztivál, elkészültek a képek, s némiképp lecsendesedtek a bennünk zajló viharok is.

Számtani mérleget igen könnyű vonni, nem fárasztanám azonban ezzel az olvasót, egész napos elfoglaltságot kínált ugyanis fesztivál. A gyermekek a Maszkaland során olyan szabadságot tapasztaltak meg - kézműves technikák, fotós, animációs játékok, eltáncolt érzések megismerése - melyet igen kevéssé kaphatnak meg, persze erre a területre is figyelő, mégis rendkívül rendszerezett iskolai foglalkozások során. Ez a szabadság még a homokvárak építésében is megnyilvánult, hiszen az igazság és a fény várai formálódtak meg a sajátos anyagból.

Az Ekisfeszt Akadémia is hozta céljait, hiszen olyan műhellyé vált erre az időszakra a Jate Klub, amely valóban az egyetemi színpadokat összefogó, együttgondolkodó, egymás munkáit elemző közösséget jelent a következő években is.

Mindent egyenként végig venni, szinte vállalhatatlan. Az előadások, produkciók, bulik. A nem tetsző, vagy éppen nem értelmezhető, sokszor kimondott őrületben azért látható volt a szervezők tudatos rendezése. A Thealter olyan hármas határon feszülő fesztivál, melyben kikerülhetetlen téma a háború, az elesettség, a kiszolgáltatottság, s az ezen felülkerekedő átalakulás.

Lélektánc mozgás- és látássérült művészekkel
(még több kép) © Fotók: Szögi Lackó

Persze voltak népszerű és sokkoló előadások, mint Pogány Judit önálló estje a Csillag Börtönben, vagy Bozsik Ivett társulatának Lélektánc produkciója mozgás- és látássérült művészekkel. S figyelemre méltó, hogy hosszú évtized után ismét elhangzott rádiós színházi közvetítés is a Thealter Rádióban.

A tudósító számára pedig Urbán András: Turbo Paradiso produkciója hatott a leginkább. Háború, ez egymás elleni harc, a népek között, többnyelvű öldöklés, asszonyok, férfiak, gyerekek, öregek megaláztatása. Az igazi háború azoktól, akik ezt megélték, azoknak, akik csak elvont jelentést tudnak értelmezi a szó hallatán. Igazi, fegyveres és lelki, mindennapi háború. Micsoda különbség a kettő között, s mégsem más, mert az igazi, fegyveres tovább kúszik, és lesz lelki, mindennapi.

Amikor a félelem az asszonyok délutáni csendes diskurzusa, akkor változik át a távolról szemlélt borzalom, s ekkor már az enyém lesz az előadás, s szól rólam is. Pedig mi nem mondjuk ki sosem, hogy igen félünk. Pedig ez, vagy az a félelem nyúlik át egyik napról a másikra, ez, vagy az az állandó, az örökké tartó, lehet a sok rövid, vagy az egy hosszantartó. Igen a félelem a telefonszámlától, a főbérlőtől, a főnöktől, a bántástól, az alázattól, az orgazmustól, a jóktól, a rosszaktól, a holnaptól, és a tegnaptól. Ez elég kiszolgáltatott, de még tovább, még kellenek a paradicsomok, a vörös, lédús bemocskoló. Igen kipróbálnám, milyen az szembe, bele a képembe, hogy végre ne szorongva, titokban féljek, hanem nyíltan, minden dobást az adott pillanatban megélve, mert lehet akkor már nem is annyira szorongnék.

Thealter lesz 2009-ben is, s míg most a metamorphosis jegyében, akkor majd az illúzió megfogalmazásában gondolkodnak ők, s ennek okán mi is.